2016. március 16., szerda

Se veled se nélküled

Nincsenek megjegyzések:
Sajgott a háta, és biztosra vette, hogy vérzik is, így meg sem próbálta visszavenni magára a pólót, amiben érkezett. Csak feküdt az ágyon, hason, és hálát adott a férfinak, amiért az kinyitotta az ablakot, hogy megszabaduljon a cigaretta füsttől, mert a hűvös szellő nyugtatóan simította végig megkínzott hátát.
– Elárulnád, mi szükség volt erre?
– Nem gondoltam, hogy ennyire bevadulsz – füllentette szemrebbenés nélkül, a másik vonásait figyelve. Még mindig teljesen el tudott veszni azokban a viharszürke szemekben, és az arisztokrata vonásaiban. Le sem tagadhatná a családját.
– Pontosan tudtad, hogy mi fog történni veled. Nem vagy hülye, ahogy én sem. – Végre felé fordult, így már nem csak profilból gyönyörködhetett benne, hanem teljes valójában. Vele ellentétben Sebastian fel volt öltözve, fekete öltöny nadrág, szürke, feltűrt ujjú ing, a zakója az ő ruháival együtt valahol a sötétben landolt, mikor bejöttek a szobába.
Sebastiannak igaza volt, Chris teljesen tisztában volt vele, hogy mi lesz, de egy szemernyit sem bánta meg.
A bárban egésznap ő járt a fejében, és tudta, hogy csak úgy verheti ki, ha eljön hozzá, így miután elrendezte a számlákat, egyből a belvárosi lakáshoz hajtott, és ha már zárt ajtó fogadta, beengedte magát, és egy üveg whiskyvel múlatta az időt, míg várt rá.

– Emlékeim szerint, 5 évvel ezelőtt nem voltál ennyire… – kereste a megfelelő szót, de az égés a hátában teljesen eltompította.
– Szadista?
– Oh nem! – nevetett halkan – Mindig is ilyen szadista voltál. De tény, hogy finomodtak a módszereid.
– Ezt most vegyem bóknak? – fordult felé felvont szemöldökkel, majd végignézett művén. Vigyázott rá, hogy ne okozzon maradandó sebeket, de néhány helyen így is felhasadt a bőre, néhány nap, és nyomuk sem lesz.
Szerette ezt a testet, szerette gyötörni és szerette szeretni is, azzal is pontosan tisztában volt, hogy Chris ugyanennyire imádta ezeket az alkalmakat, mint ő maga.
Odasétált hozzá és leült az ágya szélére, a fekete ágynemű kihangsúlyozta kedvese fehérségét, és világoszöld szemeit, mintha nem is egy ember feküdne az ágyában, hanem egy tündér.
Végigsimított a megkínzott háton, amitől a bőr és az izmok lágyan megremegtek alatta, halvány mosoly jelent meg szája sarkában.
– Öltözz fel, nem fizetem az orvosi költségeidet, amiért megfázol a házamban.
Chris szó nélkül magára vette az alsóját és a pólóját, de a többi ruháját hagyta a földön heverni, Sebastianhoz fordulva szenvedélyesen megcsókolta, ajkait harapdálta, mintha elégtételt akarna venni az elmúlt órákért. Élvezte a férfi puha ajkait, az izmos kezeinek érintését a hátán és fenekén, ahogy birtoklóan az ölébe vonja, miközben ő is ugyanolyan vadul csókolja.
Amikor 5 évvel korábban elkezdődött ez a kapcsolat Sebastian még közel sem volt ennyire kifinomult, a mai napig hordoz magán olyan hegeket, amik abból az időből valók. Sebastian soha sem tudta türtőztetni magát, vagy gátat szabni az érzelmeinek, és amikor kettesben maradtak, Chris minden alkalommal vérezve, szinte összetörve hagyta el a szobát, hogy egy héttel később, félig vagy egészen begyógyult sebekkel ismét egy újabb éjszakát könyörögjön ki nála.
Tudta, hogy normális ember az első alkalom után futva rohant volna el, de ő nem volt normális.
5 éve tart a se veled, se nélküled kapcsolatuk, volt, hogy hosszú hónapokig nem látták egymást, aztán napokig el sem hagyták a házat. Az elmúlt egy évben egyáltalán nem találkoztak. Sebastian az üzlettel foglalkozott, nem is tartózkodott az országban, ő pedig a bárral volt elfoglalva, ami meghozta gyümölcsét.

– Szeretlek, ugye tudod? – Chris figyelte kedvese szemeit, kíváncsi volt reakciójára. Ritkán mondta csak neki, mert tudta, hogy Sebastian nem tolerálja az efféle érzelmi megnyilvánulásokat, de néha észrevette rajta, hogy örül annak, amit hall.
– Tudom – bökte csak ki válaszul, és rágyújtott egy szál cigire, majd az ég felé fújta ki a füstöt anélkül, hogy letüdőzte volna.
Sebastian elmerült a gondolataiban, tudta, hogy szereti a férfi, és ő is érzett iránta valamit, hiányzott neki, ha nem volt mellette, ugyanakkor nem volt képes huzamosabb ideig együtt maradni vele. Ezért menekült mindig a munkába, vagy akárhova, csak ne kelljen arra gondolnia, hogy mi is van kettejük között.
Annyira elmerült saját világában, hogy észre sem vette, ahogy a másik szinte az ölébe vackolta magát, feje a hasánál pihent, az oldalán feküdt, hogy háta ne vérezze össze az ő nadrágját. Mivel lehunyt szemekkel pihent Chris, ő megengedett magának egy mosolyt. Tetszett neki ez a helyzet. El tudta viselni, hogy ennyire közel van hozzá, miközben épp nem egy pálcával foglalatoskodik a hátán.
Alig érintve meg a hajába simított, és bár érezte, ahogy a másik megrezzen kissé, folytatta a kedveskedő simogatást.

Másnap reggel, a megszokottal ellentétben, még mindig ágyban voltak mindketten. Az éjszaka Sebastian elfektette kedvesét az ágyon, majd lefeküdt mellé és reggelig nem is ébredt fel. Hosszú idő után ez volt az első éjszaka, amit mindketten nyugodtan végigaludtak mindenféle rémálom, vagy lidérces rémkép nélkül.
A reggel úgy telt, ahogy az összes többi is, szinte egyszerre ébredtek, majd megkávéztak szinte némán, Chris lezuhanyzott, de ahelyett, hogy minden szó nélkül eltűnt volna, Sebastianhoz sétált egészen közel hozzá.
– Este találkozunk? – reménykedve nézett a férfira, kiskutya szemekkel, amit Sebastian annyira idegesítőnek talált, hogy egyből megremegett a keze, mintha máris a pálca lenne nála ismét.

– Persze, este találkozunk – biccentett, majd hátra túrta Chris fürtjeit és hagyta elmenni.