Sajgott a háta, és biztosra vette, hogy
vérzik is, így meg sem próbálta visszavenni magára a pólót, amiben érkezett.
Csak feküdt az ágyon, hason, és hálát adott a férfinak, amiért az kinyitotta az
ablakot, hogy megszabaduljon a cigaretta füsttől, mert a hűvös szellő
nyugtatóan simította végig megkínzott hátát.
– Elárulnád, mi szükség volt erre?
– Nem gondoltam, hogy ennyire bevadulsz
– füllentette szemrebbenés nélkül, a másik vonásait figyelve. Még mindig
teljesen el tudott veszni azokban a viharszürke szemekben, és az arisztokrata
vonásaiban. Le sem tagadhatná a családját.
– Pontosan tudtad, hogy mi fog történni
veled. Nem vagy hülye, ahogy én sem. – Végre felé fordult, így már nem csak
profilból gyönyörködhetett benne, hanem teljes valójában. Vele ellentétben
Sebastian fel volt öltözve, fekete öltöny nadrág, szürke, feltűrt ujjú ing, a
zakója az ő ruháival együtt valahol a sötétben landolt, mikor bejöttek a
szobába.
Sebastiannak igaza volt, Chris teljesen
tisztában volt vele, hogy mi lesz, de egy szemernyit sem bánta meg.
A bárban egésznap ő járt a fejében, és
tudta, hogy csak úgy verheti ki, ha eljön hozzá, így miután elrendezte a
számlákat, egyből a belvárosi lakáshoz hajtott, és ha már zárt ajtó fogadta,
beengedte magát, és egy üveg whiskyvel múlatta az időt, míg várt rá.
– Emlékeim szerint, 5 évvel ezelőtt nem
voltál ennyire… – kereste a megfelelő szót, de az égés a hátában teljesen
eltompította.
– Szadista?
– Oh nem! – nevetett halkan – Mindig is
ilyen szadista voltál. De tény, hogy finomodtak a módszereid.
– Ezt most vegyem bóknak? – fordult felé
felvont szemöldökkel, majd végignézett művén. Vigyázott rá, hogy ne okozzon
maradandó sebeket, de néhány helyen így is felhasadt a bőre, néhány nap, és
nyomuk sem lesz.
Szerette ezt a testet, szerette gyötörni
és szerette szeretni is, azzal is pontosan tisztában volt, hogy Chris
ugyanennyire imádta ezeket az alkalmakat, mint ő maga.
Odasétált hozzá és leült az ágya
szélére, a fekete ágynemű kihangsúlyozta kedvese fehérségét, és világoszöld
szemeit, mintha nem is egy ember feküdne az ágyában, hanem egy tündér.
Végigsimított a megkínzott háton, amitől
a bőr és az izmok lágyan megremegtek alatta, halvány mosoly jelent meg szája
sarkában.
– Öltözz fel, nem fizetem az orvosi
költségeidet, amiért megfázol a házamban.
Chris szó nélkül magára vette az alsóját
és a pólóját, de a többi ruháját hagyta a földön heverni, Sebastianhoz fordulva
szenvedélyesen megcsókolta, ajkait harapdálta, mintha elégtételt akarna venni
az elmúlt órákért. Élvezte a férfi puha ajkait, az izmos kezeinek érintését a
hátán és fenekén, ahogy birtoklóan az ölébe vonja, miközben ő is ugyanolyan
vadul csókolja.
Amikor 5 évvel korábban elkezdődött ez a
kapcsolat Sebastian még közel sem volt ennyire kifinomult, a mai napig hordoz
magán olyan hegeket, amik abból az időből valók. Sebastian soha sem tudta
türtőztetni magát, vagy gátat szabni az érzelmeinek, és amikor kettesben
maradtak, Chris minden alkalommal vérezve, szinte összetörve hagyta el a
szobát, hogy egy héttel később, félig vagy egészen begyógyult sebekkel ismét
egy újabb éjszakát könyörögjön ki nála.
Tudta, hogy normális ember az első
alkalom után futva rohant volna el, de ő nem volt normális.
5 éve tart a se veled, se nélküled
kapcsolatuk, volt, hogy hosszú hónapokig nem látták egymást, aztán napokig el
sem hagyták a házat. Az elmúlt egy évben egyáltalán nem találkoztak. Sebastian
az üzlettel foglalkozott, nem is tartózkodott az országban, ő pedig a bárral
volt elfoglalva, ami meghozta gyümölcsét.
– Szeretlek, ugye tudod? – Chris
figyelte kedvese szemeit, kíváncsi volt reakciójára. Ritkán mondta csak neki,
mert tudta, hogy Sebastian nem tolerálja az efféle érzelmi megnyilvánulásokat,
de néha észrevette rajta, hogy örül annak, amit hall.
– Tudom – bökte csak ki válaszul, és
rágyújtott egy szál cigire, majd az ég felé fújta ki a füstöt anélkül, hogy
letüdőzte volna.
Sebastian elmerült a gondolataiban,
tudta, hogy szereti a férfi, és ő is érzett iránta valamit, hiányzott neki, ha
nem volt mellette, ugyanakkor nem volt képes huzamosabb ideig együtt maradni
vele. Ezért menekült mindig a munkába, vagy akárhova, csak ne kelljen arra
gondolnia, hogy mi is van kettejük között.
Annyira elmerült saját világában, hogy
észre sem vette, ahogy a másik szinte az ölébe vackolta magát, feje a hasánál
pihent, az oldalán feküdt, hogy háta ne vérezze össze az ő nadrágját. Mivel
lehunyt szemekkel pihent Chris, ő megengedett magának egy mosolyt. Tetszett
neki ez a helyzet. El tudta viselni, hogy ennyire közel van hozzá, miközben épp
nem egy pálcával foglalatoskodik a hátán.
Alig érintve meg a hajába simított, és
bár érezte, ahogy a másik megrezzen kissé, folytatta a kedveskedő simogatást.
Másnap reggel, a megszokottal
ellentétben, még mindig ágyban voltak mindketten. Az éjszaka Sebastian
elfektette kedvesét az ágyon, majd lefeküdt mellé és reggelig nem is ébredt
fel. Hosszú idő után ez volt az első éjszaka, amit mindketten nyugodtan
végigaludtak mindenféle rémálom, vagy lidérces rémkép nélkül.
A reggel úgy telt, ahogy az összes többi
is, szinte egyszerre ébredtek, majd megkávéztak szinte némán, Chris
lezuhanyzott, de ahelyett, hogy minden szó nélkül eltűnt volna, Sebastianhoz
sétált egészen közel hozzá.
– Este találkozunk? – reménykedve nézett
a férfira, kiskutya szemekkel, amit Sebastian annyira idegesítőnek talált, hogy
egyből megremegett a keze, mintha máris a pálca lenne nála ismét.
– Persze, este találkozunk – biccentett,
majd hátra túrta Chris fürtjeit és hagyta elmenni.